Ingatlan lakáspiac

15 milliárdnyi nemfizető lakáshitel

Eddig kb. 5000 lakáshitel esetében kényszerültek a végrehajtásra a hazai hitelintézetek. A szám nem nevezhető magasnak, ebben szerepet játszik az is, hogy a bankok mindent megtesznek, hogy ne jussanak el a végső megoldásig, ez ugyanis a legrosszabb a pénzintézeteknek - írja a Világgazdaság.

Az év legjobb ingatlanosai

A Thália színházban hatodik alkalommal adták át az "Év ingatlanosa" díjat, amelyet az Ingatlan és Befektetés szaklap alapított. Az elismerést három kategóriában osztják ki, a gazdasági és ingatlanos szakújságírók szavazatai alapján.

Eltűnik a rettenet -Mi épül a Rózsadombon?

A város látképét csúfító SZOT-szálló átépítését végző PRO-HILL Kft. megbízásából a Capital Research múlt év decemberében fókuszcsoportos közvélemény-kutatást készített. A kutatás során lehetőség nyílt a volt SZOT-szálló lakóépületté történő átalakítására kiírt építészeti tervpályázat két nyertes pályamunkájával kapcsolatos lakossági attitűdök feltérképezésére. A felmérés résztvevői a pesti Duna-parton, illetve a Rózsadombon lakók, a Margit-hídon rendszeresen közlekedők, valamint a hazánkban több éve élő külföldiek közül kerültek ki. A PRO-HILL Kft. a felmérés eredményének figyelembevételével, a megkérdezettek körében elfogadottabb terv szerint kezdi meg a szálló átépítését- áll a társaság közleményében.

Figyelem! - Árcsökkenés várható a használt lakások piacán

Változatlanul a lakáspiac megítélése a legpesszimistább, ugyanakkor bizonyos szegmensekben élénkülő kereslettel szembesülhetnek az eladók, mind az új-, mind a használt lakás szegmensben valamelyest mérséklődhet a túlkínálat idén

12 milliós büntetést kapott a KIKA - Tisztességtelen befolyásolás

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a mai napon tartott tárgyalásán megállapította, hogy a KIKA Lakberendezési Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy egyrészt a fogyasztókat nem tájékoztatja arról, hogy megrendelésük teljesítésének időpontja bizonytalan lehet, másrészt tájékoztató anyagaiban a "szállítók által javasolt", korábban általa nem alkalmazott árakhoz viszonyított akciós árakat tüntetett fel, harmadrészt a "KIKA KOLLEKCIÓ 2005" című éves katalógusában arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a raktárról azonnal el nem vihető termékek 30% előleg befizetésével néhány hetes szállítási határidővel megrendelhetők, miközben az eljárás alá vont szállítóinak általános szállítási határideje ezen közlésre nem ad alapot. A KIKA jogsértő magatartásáért a GVH Versenytanácsa 12 milió Ft bírságot szabott ki.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.